Öngondoskodás Blogja

Minden munkavállaló szembesül egyszer az öregkor tényével, legkésőbb akkor, amikor nyugdíjba vonul. A megélhetéshez szükséges forintok ilyenkor igencsak megcsappannak, s jól jönnek az idejekorán elkezdett takarékosság, befektetés hozamai. Az állam a magánnyugdíjpénztárak elindításával a munkába lépő korosztály körében maga is szorgalmazza az öngondoskodást, s az önkéntes pénztárak mindenki számára nyitva állnak. A nyugdíjpénztárak mellett ugyancsak kiegészítő - és egyben befektetési - céllal alakultak a gyógyulásban, a rekreációban érdekelt egészségpénztárak. A nyugdíjrendszer három pillére, valamint az egészségmegőrzést finanszírozó intézmények a munkáltatók számára lehetőséget adnak arra, hogy dolgozóikról - a béren kívül - más módon is gondoskodjanak.

A modern társadalmakban mind hangsúlyosabban kerülnek felszínre a szociális, egészségügyi, valamint az öregkori ellátások. Ezen országok többségét a lakosság úgynevezett elöregedése jellemzi, s nemritkán az egészségügyi ellátórendszer is súlyos hiányosságokat, túlterheltséget mutat. Mindezen problémák folyamatosan gyengítik az állami gondoskodás főbb intézményeit, a társadalombiztosítás fő ágait, a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszereket. A világ számos országában az utóbbi tíz-húsz évben sorra napirendre került a nyugdíjreform kérdése. Ennek legfőbb oka a demográfiai helyzet. A Magyarországra is jellemző általános jelenség a nyugdíjasok arányának növekedése az aktív korúakkal szemben. A jövőbeli helyzet megoldására a kormányok úgynevezett nyugdíjmodelleket dolgoztak ki, amelyek időnkénti finomításával, korrekciójával igyekeznek hosszú távon stabil rendszert létrehozni.

Vegyes nyugdíjrendszer

Hazánkban 1998. január 1-je óta vegyes, hárompillérű nyugdíjrendszer működik. Ennek egyik része a felosztó-kirovó finanszírozású kötelező nyugdíjbiztosítás, a másik a vegyes finanszírozású, mely részben az előző, részben az egyéni számlán alapuló tőkefedezeti rendszerből áll. Azaz a társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészíti az úgynevezett magánnyugdíj.

A felosztó-kirovó finanszírozás lényege, hogy a foglalkoztatókra és a munkavállalókra kiróják a járulékfizetési kötelezettséget, a befolyt járulékot felosztják nyugdíjak formájában a nyugdíjasok között. Így a jelen időszak járulékbefizetései fedezik az aktuális nyugdíjasok megállapított nyugdíjait. A demográfiai arányok romlása, ingadozása érthetővé teszi e rendszer instabilitását.

Míg a felosztó-kirovó rendszernek minden munkavállaló kötelezően tagja, addig a második pillért jelentő magán-nyugdíjpénztári tagság részben kötelező, részben választható. Kötelező a pályakezdőknek, s választhatják azok is, akiknek a nyugdíjba vonulásáig még 15 év hátravan. A számukra megállapított nyugdíj háromnegyed része a társadalombiztosítási nyugdíjból, negyedrésze pedig a garantált magánnyugdíjból áll majd.

A magánnyugdíjpénztár tagja az adóköteles jövedelme alapján tagdíjat köteles fizetni.

A magánnyugdíjpénztárba fizetett tagdíj sem a munkavállaló, sem a munkaadó számára nem jelent többletterhet, csupán a munkabért egyébként is terhelő járulék egy részének átcsoportosítása. A magán-nyugdíjpénztári tag 8,5 százalékos egyéni nyugdíjjárulékából 8 százalékot fizet tagdíj címén kötelezően a magánnyugdíjpénztárba. A fennmaradó (2004-ben 0,5 százalék) egyéni nyugdíjjárulék és a foglalkoztatója által (2002-től 18 százalék) fizetendő nyugdíj-biztosítási járulék továbbra is a tb-nyugdíj rendszerébe folyik be.

A tag magán-nyugdíjpénztári egyéni számláján felhalmozódott megtakarítás a pénztártag tulajdona, amely - a hozamokkal növelten - egyúttal az időskorában folyósítandó magán-nyugdíjpénztári szolgáltatás fedezetéül is szolgál. Az összeg örökölhető, illetve a tag halála esetére kedvezményezettet jelölhet meg.

Hazánkban a nyugdíjrendszer harmadik pillérét az 1993 óta működő önkéntes nyugdíjpénztárak alkotják.

A magán-nyugdíjpénztári szolgáltatások, azaz az életjáradék és az egyösszegű kifizetés nyugellátásnak minősülnek, így adómentesen vehetők igénybe. Továbbra is részben adóköteles jövedelem a kedvezményezett részére (nem örökségként) kifizetett összeg.

2004-ben megszűnt egy kedvezmény: amíg 2003-ban mind a tb-be fizetett egyéni nyugdíjjárulék, mind a magán-nyugdíjpénztári tagdíj 25 százalékával csökkenthető volt a fizetendő adó, 2004-től ez már nem lehetséges.

30 százalékos adókedvezményt vehetnek igénybe azok, akik a tagdíjat további 2 százalékkal kiegészítik [Szja-tv. 35. § (4) bekezdés]; az adókedvezmény a befizetett tagdíj 25 százaléka azok részére, akik megállapodást kötnek tagdíjfizetésre [Szja-tv. 35. § (1) bekezdés b) pont], vagy támogatási megállapodás alapján más javára fizetnek [Szja-tv. 35. § (1) bekezdés b) pont].

Állami garancia

A pénztár a nyugdíjcélú megtakarításokat befekteti, ennek eredménye a tagok egyéni számláját növeli, így magasabb időskori nyugdíj érhető el. A magánnyugdíjpénztárak által majdan folyósítandó nyugdíjrészt a Pénztárak Garancia Alapja garantálja, amelynek fizetőképességéért az állami költségvetés vállal garanciát.

Kötelező tagság

Alapszabály, hogy a pályakezdők magán-nyugdíjpénztári tagsága kötelező! Kötelező belépnie magánnyugdíjpénztárba annak is, aki az Európai Unióhoz történő csatlakozás napján, vagy az után első ízben Magyarországon létesített biztosítotti jogviszonya tekintetében pályakezdőnek minősül, és még nem töltötte be a 42. életévét, feltéve hogy más államban megelőzőleg nem volt nyugdíj-biztosítási kötelezettséget keletkeztető jogviszonya. A középiskolai tanuló és a főiskolai/egyetemi hallgató akkor számít pályakezdőnek, amikor a tanulói/hallgatói jogviszonyát követően először válik a társadalombiztosítási szabályok szerint Magyarországon biztosítottá.

2004. január 1-jével megszűnt a lehetősége annak, hogy valaki önkéntes belépéssel magán-nyugdíjpénztári tag legyen, kivéve ha a biztosított korábban rokkantsági nyugellátásra vált jogosulttá, s emiatt tagságát megszüntette, majd állapotjavulása miatt ez az ellátás megszűnik.

A későbbi nyugdíjmegosztás (75:25 százalék) többeket csak a nyugdíjba vonuláskor döbbentett rá, hogy rosszabbul is járhatnak, mintha tisztán társadalombiztosítási nyugdíjat kapnának. Elvileg a visszalépés lehetősége az év elején megszűnt, azonban a hátrányos helyzetek tömegét látva a törvényhozók ismét (fél évre) megnyitották ezt a kaput. A választás lehetőségével azok élhetnek, akiknek a magán-nyugdíjpénztári megtakarításaik alapján várható havi nyugdíjrészük összege nem éri el a társadalombiztosítási nyugdíj 25 százalékát. Az igazságosság jegyében (a jövő évi adótörvények keretében) már formálódik olyan javaslat is, mely szerint 2012 végéig lehetővé tennék a visszalépési lehetőséget mindazok számára, akik legfeljebb 120 hónapi magán-nyugdíjpénztári befizetés után a vegyes nyugdíjjal rosszabbul járnának, mint a tisztán társadalombiztosítási juttatással.

Jelenleg 18 magánnyugdíjpénztár működik Magyarországon, 2004. június végén 2,3 millió taggal.

Javuló hozamok

A hat legnagyobb (jellemzően biztosítói, banki hátterű) pénztár tömöríti a létszám 87, a vagyon 83 százalékát. Mind a létszámnövekedésben, mind a vagyongyarapodásban közrejátszott a magán-nyugdíjpénztári tagság kötelező volta, a járulékbefizetés 8 százalékra emelése, valamint a járulékplafon megemelése. A felügyeletet ellátó PSZÁF összegzése szerint a korábbiakhoz képest javult a pénztárak gazdálkodása, befektetési tevékenysége. A megközelítően 700 milliárd forintos vagyon túlnyomó része állampapírokban fekszik, a részvénybe, vállalati kötvénybe, befektetési jegybe kerülő befizetések aránya nem éri el a 15 százalékot.

Önkéntes megtakarítók

A kötelező (magán)pénztárakhoz képest lényegesen több működik a nyugdíjrendszer harmadik pillérét képező önkéntes nyugdíjpénztárakból. Az idén félévkor 78-at számolhattunk össze belőlük, s a legnagyobb 15-nél koncentrálódik a létszám 87 s a vagyon 80 százaléka. A teljes létszám 1 millió 240 ezerre tehető (a foglalkoztatottak 31,8 százaléka), ami némi gyarapodást mutat az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A magánpénztárak egyösszegű kifizetésével szemben az önkéntes pénztárak szolgáltatást is teljesítenek, az ilyen jellegű kiadásaik az idő előrehaladtával jelentősen nőnek majd. Az idei év első félévében jókora, egyösszegű (16 milliárd forint) kifizetést teljesítettek, míg a korábbi években ennek csak töredékét igényelték a tagok. Az önkéntes pénztárak 474 milliárd forint körüli összeget fektetnek be ez idő tájt. A másik lényeges különbség a két pénztártípus között, hogy az önkéntesekben sok az átlépés.

Egészségpénztárak számokban

Töretlen dinamikával bővül az egészségpénztári piac, ami persze az arányokat és az abszolút számokat megismerve válik érthetővé. A viszonylag fiatal biztosítási intézményrendszer az idén félévkor 37 önkéntes egészségpénztárból állt, és 300 ezer tagot számlált. Egy év alatt mintegy 37 százalékos növekedést produkált a hatékony propaganda, illetve az érdekek kölcsönösségét felismerő vállalati gondolkodás. A koncentrálódás jelei e pénztártípusoknál is megfigyelhető. A létszám alapján legnagyobb hét pénztár a tagság mintegy 70 és a vagyon közel 80 százalékát "ellenőrzi". A pénztárak vagyona több mint 15 milliárdot tesz ki, s a létszámhoz hasonlóan egy év alatt sokat gyarapodott.

Egészségpénztári befizetés, vagy bérkifizetés?

Az egészségpénztárak szervezői abból indulnak ki, hogy a dolgozók az egészségpénztárak szolgáltatásai közül többet is (gyógyszervásárlás) rendszeresen igénybe vesznek, akár tagok, akár nem. A munkáltatók számára így reális alternatíva, hogy a jutalmakat vagy más béren kívüli pénzbeni juttatásokat ne közvetlenül, járadékokkal terhelten, kvázi bérként fizessék ki, hanem a pénztárak "térítéseit" használják ki. Ezáltal szinte megduplázhatják a dolgozók által legálisan elkölthető forintokat. A Patika Egészségpénztár számításai szerint például ha egy 50 fős cég minden dolgozója után 2000 forintot fizet be a pénztárba, a befizetések 93 százaléka hasznosulhat. Ha ugyanezt az összeget bérként vagy jutalomként fizeti ki a cég, amellett, hogy a járulékok (nyugdíj, egészségügyi, munkáltatói, szakképzési stb.) további költségeket jelentenek, az elkölthető forintok csak a ráfordítás alig több, mint 40 százalékát teszik ki. Mind több, a dolgozóiról korszerű módon gondoskodó cég építi be az egészségpénztári szolgáltatásokat a béren kívüli juttatások úgynevezett cafeteria-rendszerébe.

Átalakuló kedvezmények

A munkáltatók hozzájárulását az önkéntes pénztári befizetésekhez az adótörvények is ösztönzik. Az adó- és járulékmentesen adható munkáltatói hozzájárulás felső határa havonként a minimálbér teljes összege, azonban ha több pénztárba is befizet a cég (minden) dolgozója után, akkor az együttes kedvezmény a minimálbér 130 százalékáig terjedhet. A kedvezményezett dolgozók saját befizetéseik után az szja-törvényben rögzített adókedvezményekkel élhetnek a befizetések 30 százaléka, legfeljebb 100 ezer forint után. (A 2020 előtt nyugdíjba vonulók 130 ezer forintot írhatnak le.) További 10 százalékos kedvezmény illeti meg azt, aki az egészségpénztári számláján két évre leköti a pénzét, illetve előre összeállított listából prevenciós szolgáltatásokat vesz igénybe.

2004 a nagy változások éve volt a pénztárpiacon, de a 2005-re vonatkozó adótörvény-tervezetek is számos pontosítást tartalmaznak a magánnyugdíj-, valamint az önkéntes pénztárak körében. Első olvasatban ezek főként eljárási, szabályozási, működési ügyekre vonatkoznak. Az ígéretek szerint jövedelemhatártól függetlenül megmaradnak a nyugdíj- és egészségpénztári befizetések adókedvezményei, míg az szja körébe tartozó más adómérséklési lehetőségek többsége 6,5 millió forintos jövedelemhatár felett gyakorlatilag megszűnik.

Így sajnos sokakat fenyeget az időskori szegénység veszélye – többek között ez derül ki a a nyár elején végzett Medián-felmérésből. 

 

 

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felmérést végzett arról, hogy a magyar aktív korú népesség hogyan készül a nyugdíjas éveire. A magyar nyugdíjrendszer reformja immár lassan egy évtizede megtörtént. Az akkor sikerként elkönyvelt átalakítás az állami gondoskodáson alapuló rendszert az öngondoskodás egyes elemeivel egészítette ki – bevezette például a kötelező magánnyugdíjpénztárak intézményét. Az elmúlt években azonban egyre többen hívták fel a figyelmet a jelenlegi nyugdíjrendszer tarthatatlanságára. Egyfelől az állam által beszedett nyugdíjjárulékokból egyre kevésbé biztosítható a nyugdíjak kifizetése. Másfelől azonban az emberek így is túlságosan magasnak érzik a járulékterheket, a járulékfizetés kikerülésével viszont a saját öregkori anyagi biztonságukat veszélyeztetik. Úgy tűnik, hogy nagyobb arányú öngondoskodás nélkül az emberek jelentős része olyan alacsony nyugdíjra számíthat, amivel aligha lesz elégedett.

De mit tudnak erről az emberek? Mennyire ismerik a rájuk vonatkozó szabályokat? Mennyire vannak tisztában azzal, hogy mekkora nyugdíjra számíthatnak? Mi lesz azokkal, akik a jövedelmük jelentős részét a szürkegazdaságból szerzik? Ők tesznek valamit azért, hogy a járulékkikerülésből származó rövidtávú előnyökből valami az idős éveikre is megmaradjon? Mennyire ismerik, és mennyire veszik igénybe az önkéntes nyugdíj-előtakarékossági formákat? Kutatásunk többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ. A felmérés 2006. május 26-a és június 7-e között készült, a 18 és 60 év közötti lakosságot nem, életkori csoportok, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló 1500 fős minta személyes megkérdezésével. Mivel a kutatás egyes kérdései főleg az egyéni vállalkozókra és a mikrovállalkozások tulajdonosaira vonatkoznak, ezért a teljes aktív korú lakosságot reprezentáló mintát egy 200 fős mikrovállalkozói almintával egészítettük ki.

 

 

A 60 évesnél fiatalabb felnőtt népesség közel fele gondolkodott már el azon, hogy nyugdíjas korában miből fog megélni, de csak szűk egyharmaduk számolt be arról, hogy valóban készül is valahogyan az öregkorára (1. ábra).

 

Az így nyilatkozók közül a legtöbben az önkéntes nyugdíjpénztári tagságot említették (2. ábra)

 

– e csoport 70 százaléka valóban tag, 30 százalékuk egyelőre csak tervezi, hogy belép valamelyik pénztárba. Viszonylag sokan tervezik, hogy nyugdíj mellett dolgozni is fognak, sőt az öregkorukra „készülők” 10 százaléka – az összes megkérdezett 3 százaléka – csak ebben gondolkodik. Ugyanekkora arányt képviselnek azok, akik egyszerűen csak pénzt raknak félre időskorukra, ennél valamivel kevesebben pedig a már meglévő vagyonuk, leginkább az ingatlanuk feléléséből – eladásából, eltartási vagy életjáradék-szerződés megkötésével tervezik biztosítani az anyagi biztonságukat. A teljes népesség 12 százalékát teszik ki azok, akik önkéntes nyugdíjpénztári tagsággal vagy életbiztosítás megkötésével tudatosan készülnek a nyugdíjaskorra. (Mint látni fogjuk, ennél jóval többen vesznek részt az öngondoskodási formákban, de az egy részüknél nem tekinthető a nyugdíjas évekre való tudatos készülésnek.)

Természetesen az életkor előrehaladtával egyre többen vannak azok, akik már készülnek a nyugdíjas éveikre, ám ezek aránya még az idősebbek között sem éri el az 50 százalékot (3. ábra).

 

 

A jövedelem hatása pedig csaknem olyan jelentős, mint az életkoré: az 50 év feletti korosztályban az átlagosnál nagyobb jövedelműek között csaknem kétszer annyian készülnek a nyugdíjaskorukra, mint az átlagnál szerényebb jövedelműek. Ez alapján úgy tűnik, hogy az aktív évekre jellemző jövedelemkülönbségek újratermelődnek, sőt akár növekedhetnek is a nyugdíjas évek alatt.

 

Az aktív korú lakosság meglehetősen tájékozatlan – az egyébként valóban meglehetősen bonyolult – nyugdíjrendszerrel kapcsolatban. Azt a megkérdezettek túlnyomó többsége tudta, hogy a mai nyugdíjasok nyugdíját a mostani dolgozók járulékából fedezi a társadalombiztosítás, ám a kutatásban szereplő többi   ismeretkérdésre az emberek többsége nem tudott helyesen válaszolni (4. ábra).

 

 

44 százalékuk tudja, hogy a rá vonatkozó nyugdíjkorhatár 62 év (igaz, további 16-16 százalék említett 60-ik, illetve 65-ik évet) és nagyjából ennyien tudták többé-kevésbé pontosan (6 és 10 százalék közé) „belőni” a munkavállalók által fizetett nyugdíjjárulék mértékét. Ennél jóval kevesebben tudják, hogy a munkaadók mennyi nyugdíjjárulékot fizetnek, a magánnyugdíjpénztári tagok közül pedig csak nagyjából minden nyolcadik van tisztában azzal, hogy a TB-től milyen mértékű ellátásra számíthat.

A nyugdíj kiszámításának módja minden nyugdíj előtt állót nagyon komolyan érint, mégis csak 39 százalék azoknak az aránya, akik pontosan tudják, hogy a szolgálati idejüknek melyik szakasza alapján fogják megállapítani a nyugdíjuk mértékét. Sokan vannak abban a tévhitben, hogy a nyugdíj kiszámításakor (még mindig) a szolgálati idő utolsó néhány – az így vélekedők többsége szerint az utolsó öt – évét veszik figyelembe. Ezt leginkább a 30 és 50 közötti korosztályhoz tartozók gondolják – az ennél fiatalabbakat valószínűleg már nem „zavarja meg” a korábbi szabályozás, az ennél idősebbek pedig talán a nyugdíjhoz közeledve jobban felfigyeltek a szabályok megváltozására (5a., 5b., 5c. ábrák).

 

 

 

Bár a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők a legtöbb közéleti kérdésben és a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos más kérdésekben is tájékozottabbak a többieknél, ebben az esetben épp fordított a helyzet: a legnagyobb arányban a diplomával rendelkezők gondolják, hogy esetükben az utolsó néhány év jövedelme alapján állapítják meg a nyugdíjat, és a legfeljebb nyolc általánost végzettek mondták – alapvetően helyesen –, hogy a teljes szolgálati idő alapján állapítják majd meg a nyugdíjukat. Valószínűleg ebben az esetben sem arról van szó, hogy az alacsony végzettségűek tájékozottabbak lennének a többieknél, hanem inkább arról, hogy a félinformációk kevésbé zavarják meg őket abban, hogy a leginkább kézenfekvő választ adják erre a kérdésre. Az egyébként az átlagnál jóval tájékozottabb diplomás polgároknak inkább lehetnek emlékeik a korábbi szabályozásról, ami ebben az esetben – paradox módon – félreértésekre ad alkalmat.  

 

 

 

Az aktív korú lakosság többsége nem igazán van tisztában a különböző előtakarékossági és öngondoskodási lehetőségekkel. A lakosság közel fele hallott már az önkéntes nyugdíjpénztárakról, az egyéb pénzügyi lehetőségek spontán ismertsége azonban minimális. Az összes 18 és 60 év közötti megkérdezett 23 százaléka mondta azt, hogy tagja valamelyik önkéntes nyugdíjpénztárnak, az aktív keresők között ez az arány 34 százalék – a hivatalos statisztikai adatok ennél néhány százalékkal alacsonyabb taglétszámot mutatnak (6. ábra).

 

6.abra.060608

 

Leginkább a jövedelem és a munkahely jellege határozza meg, hogy tagja-e valaki önkéntes nyugdíjpénztárnak (7a., 7b., 7c., 7d. ábrák). 

 

 

 

 

7d.abra.060608 

A második összefüggés nem lehet meglepő, hiszen a pénztártagok közel fele mondta azt, hogy a munkáltatója révén lépett be valamelyik pénztárba. Leginkább – a sokszor saját nyugdíjpénztárral is rendelkező – állami vállalatok, a közigazgatásban dolgozók és a nagy nemzetközi vállalatok alkalmazottai tagjai az önkéntes pénztáraknak, legkevésbé pedig a kisvállalkozások alkalmazottai és a vállalkozók. A felső jövedelmi negyedbe tartozóknak csaknem a fele pénztártag. A szürke gazdaságból származó jövedelem – amelynek arányát kutatásunk valószínűleg alulméri – látszólag nem igazán befolyásolja, hogy valaki részt vesz-e az öngondoskodásnak ebben a formájában. Azért csak látszólag, mert a szürkegazdaságban való részesdés az esetek többségében nagyobb jövedelmet jelent, aminek elvileg nagyobb öngondoskodási hajlandóságot is kellene eredményezni. Valójában tehát a részben vagy egészben a szürkegazdaságból élők nemcsak a jelenlegi tényleges jövedelemhez képesti alacsonyabb nyugdíjra számíthatnak, de kisebb a hajlandóságuk arra is, hogy részt vegyenek az öngondoskodás intézményesített formáiban.

Természetesen a pénzügyi szektor által kínált öngondoskodási formák mellett az emberek más módon is biztosíthatják a nyugdíjas éveik anyagi biztonságát. Az alacsony jövedelműek és a szürkegazdaságból jövedelmet szerzők nagyobbik része azonban nemcsak ezekből a formákból marad ki, de megtakarításai sincsenek. Ezt jól mutatja az a tipológia, amit a tényleges jövedelem, a szürkegazdasággal való kapcsolat és a öngondoskodás mértéke alapján készítettünk – ez utóbbiba beleértve a háztartás megtakarításait is. Becslésünk szerint a 45 évnél idősebb korosztály 38 százaléka nyugdíjazása után könnyen kerülhet nehéz anyagi körülmények közé (8. ábra):

 

 

ez az a csoport amelynek nincsen semmilyen komolyabb megtakarítása, nem vesz részt az öngondoskodás formáiban és olyan alacsony a jövedelme (28 százalék), illetve az olyan mértékben származik a szürkegazdaságból (12 százalék), hogy a nyugdíjuk valószínűleg nagyon alacsony lesz. Az ebbe a két csoportba tartozók az átlagnál nagyobb arányban tervezik, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fognak, ám az egészségi állapotukat rosszabbnak ítélték, mint a többiek. A részben vagy egészben a szürkegazdaságból élőknek egy kisebb – az összes 45 évnél idősebb munkavállaló 7 százalékát kitevő – csoportjára jellemző az öngondoskodás valamilyen formája, őket neveztük „nyertes potyautasnak”. A magas öngondoskodási hajlam persze főleg a magas jövedelműekre jellemző, de a 45 évnél idősebb lakosság 17 százaléka az átlagnál kisebb jövedelme ellenére is gondoskodik a jövőjéről.

 

Az időskori öngondoskodás azokra a társadalmi csoportokra jellemző a legkevésbé, akiknek a leginkább szüksége lenne erre ahhoz, hogy az idős éveiket kielégítő anyagi körülmények között tölthessék. Ennek természetesen részben „objektív” okai vannak – a jelenlegi anyagi helyzetük nem teszi lehetővé a takarékoskodást – ám vannak „szubjektívek” is: leginkább az általános tájékozatlanság. Ha a magyar társadalomnak pontosabb képe lenne arról, hogy mit várhat a nyugdíjrendszertől és melyek az öngondoskodás lehetséges formái, akkor ma jóval kevesebben lennének kitéve az öregkori elszegényedés veszélyének.